Lehet tudjátok, lehet nem ez most mind1, de a múlt héten szerdától utaztam a Nyírjesbe (Balassagyarmat) és kicsit kikapcsolódtunk egy tóparti faházban. Szerdai vonatozás Budapestre, mozizás, majd kiutazás Gyarmatra kivette belőlem rendesen az erőt, de 1 sörrel ezt elfojtottam majd mentem szundizni.
Csütörtök, 06:40 ébresztő, OK, 10 perc szundi. Irány futni. 30 perc kész kelődés majd belendülés. 5km lefutása dimbes-dombos tóparti tájon.
futás közbeni táj |
Mivel ez felmérő volt, ezért beleadtam magam, bár több is lehetett volna betonúton, de hát ez jött, mindenesetre eredményeimnek örültem.
Csütörtökön este már szépszámmal csipegettem az ott lévő szeszes üdítőitalokból(sör, pálinka), és picit becsiccsentetve előadtam a családnak a világmegváltó terveimet (Zeitgeist Addentum alapján). No de ez nem is a blog tárgya. Berúgásom nem gátolt abban, hogy másnap 7:30-as keléssel ne fussak egy közepes terheltségű coopert. Futás még jó volt, de utána... grr. Maradjunk annyiban, hogy péktermékkel szivattyúztam ki magamból az ott ragadt etanol illetve metanolokat :D
útravaló |
Pénteken 11:30-as indulással indultunk Pécsre. 330km leutazása egy kényelmetlen gépjárműben igencsak lefárasztja az embert (4-4,5 óra az út), de azért még Pécs szép városában körbenéztünk, majd koccintottunk egyet arra, hogy biztonságos odaértünk :D
Szombat 08:00 kor kelés majd irány a Mecsek Fitness. Bátyámmal mentem esős időben, ami aggasztó volt a hazafelé út szempontjából, hisz nem akartunk megfázni. Aztán nem is fáztunk meg, csak kis torokfájás jött, de azt meg a pálinka meggyógyította. A fitness terem nekem túl puccos volt. Sok gép volt, kevés fekvenyomó pad, sőt kevés súly. Az egy kettő divatmajmon kívül normális embert nem igen láttam edzeni. Max két darabot, amelyikük közül az egyik még fekvőtámaszozott is! Sőt még Dragon Flag-et is. Szóval respekt neki :) Összeségében a terem is jó, recepciós kedves, nem olyan vészes megtalálni sem. Öltözők tiszták, fürdés lehetőség van. Bár tetőtéri részen van, nehezebb levegőzni. Meg sok barom rád nyitja az ablakot + eléd tolja a ventilátort, de hát ilyen barmok mindenhol van. Ár szempontjából is jó választás. 800 Ft a napi jegy ;)
Na de mivel ott voltam, akkor gondoltam maxolok egy felhúzást. Szépen fel is pakolgattam a súlyt és mindenbe 1x1-et emeltem. Jól is esett. Kimaxolás nem lett mivel 130-nál éreztem, hogy nem nyaralásközben szeretném tönkre vágni a derekamat (vele együtt a nyaralást is) szóval inkább még megemeltem de a súlyt nem növeltem. Edzést letoltunk hazamentünk ettünk, majd mentünk kirándulni.
Szombat éjjel még mentünk bulizni egyet Magyarország Kulturális Fővárosába, egy villányi bor kostolás (én rozé fröccsöztem (nem csipázom villányi borokat (gyomrom sem))).
Meglepődtem, hogy itt Pécsen eléggé lehet a közterületeken alkoholt fogyasztani. Győrben ezért meglincselnek a rendőrök :D. Sok külföldi diák vedel az utcákon, rendőr nincs. Viszont rendbontás sem történik. Maximum egy kis takarítás másnap, a sok eldobott üveg miatt. de legalább kulturáltan vedelnek. Sok magyar szót nem igen halottam. Ami még itt érdekes, hogy egy kínai és egy japán támogatott egy néger csajt. Szóval ennyire sok külföldi járdogál arra fele.
Diszkó lightos volt szar zenével, és csapolt Soproni-ként eladott rossz féle búzasörével épp ahogy elment. Nem maradtunk sokáig, de jó volt :)
Vasárnap már csak kirándulás meg tükörbe nézés, hogy mekkora koxhasam (a szteoird miatt belső szerv duzzadás, az összes testépítőnek ilyen a hasa (kivéve naturaloknak) keletkezett. Este 9-re haza isértünk, ahol a betonon placcsant a laptopom, amiről most a bejegyzést írom. Komolyabb baja nem lett, de ár szempontjából csökkent...
Most van hétfő, Kedden Balcsira utazok edzés után. Majd szerda estére remélhetőleg hazaérek.
Csütörtök edzés. Péntek reggel meg irány Berlin 5 napra :)
Szal addig nem leszek. Csütörtökön még jönnek bejegyzések az edzésről.
Addig is nyaralok. Köszönöm Jól Fogom Magam Érezni :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése